Mátészállás
Ez az út nem úgy kezdődött, hogy na, akkor megyünk Mátészállásra. Az első indok az volt, hogy több heti rosszidő után kedvezőbbre fordult az időjárás, és ez a változás szobámot szűkké tette. A következő szempont az lett, hogy ki akartam próbálni új telefonom fotós adottságait. Ez csak részben sikerült, mert a (többször) ragyogó napsütésben szinte semmit nem láttam a kijelzőn. Maradt a megszokott vakon fotózás. (Kéretik ennek megfelelően értékelni az alábbi képeket.) Talán a harmadik ötlet volt a legizgalmasabb. Több éve küzdök azzal a problémával, hogy jó minőségű térképet szerezzek a környékről. Egyszerűen nincs. A túrista térképek a Dunán átlépve itt végetérnek, és a térképhiány miatt eddig csak közutakon mertem túrát szervezni. (Így lett egyszer egy 20 km-esre tervezett sétából 40 km-es menetgyakorlat.) Az órámhoz kapcsolódó GPS szolgáltatás azonban olyan részletes térképet ad, amelyhez hasonlót én még nem láttam: földutakkal, utcanevekkel.. Az ötlet úgy öltötte a megvalósítás formáját, hogy menjek arra, amerre meg nem jártam, az internetről letöltöttem a megfelelő térképdarabot, kinyomtattam, zsebregyűrtem, és elindultam.

(A képek Sony Ericsson XPERIA mini pro telefonnal készültek.)
   
Búcsú Bajától, a halászlé fővárosától.
Keresztezte utamat.
Az út, mint olyan.

Egyszerre ragyogó fény és hűvös árnyék.

És vezet, vezet, hol erdőben,
napraforgó mellett,
bókoló búzatáblán keresztül, az idei kenyér ígéretével.
Önarckép búzatáblával.
Útitársam is akadt.
Találkoztam egy vöröshajú démonnal.
Nyomok előttem.

Az alföldi homok hűségesen állít emléket minden arrajárónak.
Csak egy gyom az út szélén.
Ezeknek a gurigáknak a látványa mindig lenyűgöz.

"Felgöngyölítették" a mezőt.
Közelkép,
és ez maradt utána.

A tarló.
Megérkezés Mátészállás határába.

Dokumentum arról, hogy tényleg ott voltam.
A bevezető utca neve.

Mintha egy Móra mesébe érkeztem volna.
A kultúra Mátészállásra is belopakodott.

Egy kapuoszlopon találtam.
Borongós hangulat diófával és egy elhagyott betonkáddal.
Van újjászületés!
Egy különleges ház.

Lakója után nem nyomoztam.
Kis lak áll a kert végében.
Bácskai táj.
Még soha nem jártam mákföldön.

Egy érett gubó. Érdekes volt szétmorzsolni.
Vadászpáholy, a rend kedvéért megszámozva.
Újabb lepke.

Azt nem mondta el, hogy milyen karambolban vesztette el szárnya csücskét.

Csak egy fotót engedélyezett, és már sietett is tovább.
Ismét útkép.
Romos ház az út mentén.

Ilyenknél mindig megállok. Megrohannak a gondolatok egy otthon, egy élet pusztulását látva. Fotózok is, azt kutatva, hogy mi rögzíthető az elmúlásból.

Több ilyen kép következik, lehet, hogy nehezek lesznek, de ez is hozzátartozik az úthoz, amire a csavargó rátalál. Arra azonban soha nem voltam képes, hogy ilyen házba húzódjak éjjeli szállásra.
Egy ablak, amely nem néz már sehová.
Kidobott kényelem.
Egy szoba, egy fekhely maradéka.
A kút romjai, amely valamikor éltető vizet adott.

Mellette az almafán még gömbölyödik a termés.
A házat most ők lakják.
Találkozás egy újabb állattal.

Gyönyörű jószág, ilyet még sose láttam.

Közelebb menni nem mertem, ez a kép is csak többedjére sikeredett, mert erősen nyugtalan volt.

Beszélgettem a gazdájával, aki nagyon büszke rá.
Visszatekintés az útra.
A város határában ez a szép kereszt fogadott.
Semmi különleges, csak egy napraforgó. Valahogy mégis képkészítésre ösztönzött.

Belenézni egy virág arcába.
   
Utolsó módosítás: 2011. július 31.
Copyright survivorbit.hu, 2011. Minden jog fenntartva.
Levél a szerzőnek