Konfirmandus hétvége

Tulajdonképpen messziről indul ez a történet. (Ha az agyontapicskolt ifjúsági teremben lennék, akkor még évszámot is tudnék mondani, de ezt meghagyom nektek, hogy nyomozzatok utána.) Baranyay Csaba volt talán az első , aki úgy gondolta, a konfirmandusokat nem csak emlékünkben kell megőrizni, hanem egy tabló formájában. Nem szigorú, nyakkendős-beállós formában, hanem egy kicsit lazábban. Ezt a hagyományt Szabó Szilárd is folytatta. (Egy évfolyamot viszont elveszítettünk, talán még most is megvan az az üres tábla, ahol képek helyett egy nagy kérdőjel szerepel.)

Közeledvén a konfirmáció ideje, fészkelődni kezdtem: hogy akkor idén ki, mivelhogy Zoltánunk nem mutatott különösebb hajlandóságot arra, hogy káté-kérdésekkel teletűzdelt igehintés mellett még fényképezőgéppel is körbecsattogtasson benneteket. Egy alkalmatos pillanatban előálltam az én kérdésemmel, hogy ezen felelősségteljes, teológiailag borzasztóan kényes feladatot rám bízza-e. Soha ennyi ráncot nem láttam homlokán, mint a válaszon gondolkodva, de mivel más fotóst nem látott maga körül (ők épp a pincében várták a feltámadást), beleegyezett. Ezután már gyorsan eljutottunk oda, hogy talán a konfirmandus-hétvége alkalmas lenne megkörnyékezésetekre.

És lőn. Hogy én hogyan éltem meg közöttetek azt az emberformáló 21 órát, itt olvashatjátok/láthatjátok. Lehet, hogy vannak olyanok, akik megdöbbentek azon, hogy a konfirmandus-hétvége ikonja miért egy fába vágott fejsze lett. Mi, akik ott voltunk, tudjuk, hogy ez a választás nem véletlen, hogy az a fejsze a konfirmandus-oktatásnak igen fontos kellékeként szerepelt azon a hétvégén.

Konfirmandus hétvége
Tulajdonképpen messziről indul ez a történet. (Ha az agyontapicskolt ifjúsági teremben lennék, akkor még évszámot is tudnék mondani, de ezt meghagyom nektek, hogy nyomozzatok utána.) Baranyay Csaba volt talán az első , aki úgy gondolta, a konfirmandusokat nem csak emlékünkben kell megőrizni, hanem egy tabló formájában. Nem szigorú, nyakkendős-beállós formában, hanem egy kicsit lazábban. Ezt a hagyományt Szabó Szilárd is folytatta. (Egy évfolyamot viszont elveszítettünk, talán még most is megvan az az üres tábla, ahol képek helyett egy nagy kérdőjel szerepel.) Közeledvén a konfirmáció ideje, fészkelődni kezdtem: hogy akkor idén ki, mivelhogy Zoltánunk nem mutatott különösebb hajlandóságot arra, hogy káté-kérdésekkel teletűzdelt igehintés mellett még fényképezőgéppel is körbecsattogtasson benneteket. Egy alkalmatos pillanatban előálltam az én kérdésemmel, hogy ezen felelősségteljes, teológiailag borzasztóan kényes feladatot rám bízza-e. Soha ennyi ráncot nem láttam homlokán, mint a válaszon gondolkodva, de mivel más fotóst nem látott maga körül (ők épp a pincében várták a feltámadást), beleegyezett. Ezután már gyorsan eljutottunk oda, hogy talán a konfirmandus-hétvége alkalmas lenne megkörnyékezésetekre. És lőn. Hogy én hogyan éltem meg közöttetek azt az emberformáló 21 órát, itt olvashatjátok/láthatjátok. Lehet, hogy vannak olyanok, akik megdöbbentek azon, hogy a konfirmandus-hétvége ikonja miért egy fába vágott fejsze lett. Mi, akik ott voltunk, tudjuk, hogy ez a választás nem véletlen, hogy az a fejsze a konfirmandus-oktatásnak igen fontos kellékeként szerepelt azon a hétvégén.
Nekem azt mondták, hogy kirándulás lesz, és gyalog mentem. Közben kiderült, hogy ti busszal közelítettétek meg a helyszínt, a fehérkúti turistaházat. Így amikor megérkeztem, már javában folyt a tűz előkészítése
			Máté keze között hamarosan fellobbant az első láng,
és ez a nézőket is örömmel töltötte el.
			A tűz tette dolgát: egyre nagyobb lánggal égve maga köré gyűjtött mindenkit, még pap bácsit is.
			Tüzünknek nagy étvágya volt, így lázas fagyűjtés kezdődött. Volt, aki hordta,
volt, aki vágta. No, ekkor tűnt fel a fejsze, és kapott állandó szerepet. (Tudom, ez nem a legjobban sikerült fotó, de hát Erik gyorsabb volt a fényképezőgépemnél is.)
			Máté alkalmi tüzijátékkal kedveskedett nekünk.
Az első csoportkép, avagy a három grácia.
			Nemcsak a fejsze, a fűrész is munkára lett fogva.
Előkerültek a tányérok, bár a füst ellen nem nyújtottak kellő védelmet. Elkezdődött a szalonnasütés.
			Egyre több nyárs nyúlt a tűz fölé.
Ilyeneket sütöttetek... (Szünet a képnézegetésben, a hűtőszekrény felkeresése.)
			Lassan ránksötétedett.
Uccsó pillantás a tűzre.
			Bendegúz szomorúan vette tudomásul, hogy nem maradhat velünk az éjszakára.
Kvíz-kérdések következtek konfirmadus módra, teázás közben, majd szelíd esti levezető játékba kezdtetek. A játékban szerepeltek vérfarkasok, egy jósnő, egy leskelődős kislány és egy csomó paraszt ...
			Lelkipásztorunk úgy gondolta, hogy már nem fér több a napba, és takarodót rendelt el.
Tévedett. Nem volt eltervezve, ami ezután következett. Például az a rumli, amit a szobákban csináltatok. Amikor Máté seprűért-lapátért indult, hogy a párnacsata nyomait összetakarítsa, aggódni kezdtem, hogy mi marad így a turistaházból reggelre. Próbáltam erélyesen rátok szólni, hogy aki nem bír magával, azt kiviszem a sötét erdőbe -- de kiderült, éppen ezt akartátok. Hangulatos, holdvilágos, ijesztegetős túra következett. Megnéztük, milyen egy forrás éjszaka, majd sorban felkerestük az úton elhelyezkedő tócsákat. Nem tudtam elegendő hosszú útvonalat tervezni nektek, a házhoz visszaérve csak hosszas alkudozás után voltatok hajlandóak nyugovóra térni. (Nyugovóra? Lefeküdni lefeküdtetek, de számomra tudományosan bebizonyosodott, hogy a lányok szája sokkal később fárad el, mind a fiúké.)
Én már hajnalban kimentem az erdőbe. Napkeltét nem fényképezhettem, mert sötét felhők nyargalásztak az égen.
Meglestem, hogyan ébred a medvehagyma.
			Később Zoli bácsi is kiült egy kis reggeli pipázgatásra.
Ezt látva, a Nap is kisütött.
			Máté is megkezdte tűzmesteri ténykedését. A fiúk izgatottan lesték,
míg Dalma a konyhában mosogatott.
			Még a fűből is favágó nőtt ki.
Reggeli.
			Megérkezett Bendegúz is, rögtön elfoglaltságot adva az unatkozó lányoknak.
Ami pedig a képen nem látszik: Bendegúzékkal megérkezett az eső. Így semmi akadálya nem volt, hogy folytassátok Zoli bácsi kérdéseinek megfejtését.
			Máté a szobában, én a konyhában foglalatoskodtam a tűzzel, ami nem volt kis feladat, mert nem voltunk kellőképpen előrelátóak: nem készítettünk be elegendő fát, és a kinti fakészletünk teljesen elázott.
Az eső vagy egy órás szakadás után lankadni kezdett, majd elállt. Míg ti a 119. kérdéssel bajlódtatok, én képgyűjtő körútra indultam a kizöldült erdőben.
			A levelek frissen csomagolták ki magukat az újra felragyogó Napban. (Számítógépeseknek: unzip.)
Az éjszakai tócsák szépen meghíztak az eső után.
			Tavasz van, tavasz!
Az erdőből visszaérve Viktort újból favágásban találtam. (Higgyétek el, nem az előző kép óta tartotta így a fejszét...)
			A lányok szotyit rágcsálva drukkoltak neki, hogy eltalálja a fát.
Miközben szakácsunk az ebéd elkészítésén mesterkedett
			Bendegúz udvarhölgyeivel vonult vissza az egyik szobába.
Kitört a számháború!
			Ezt már Bendegúznak is meg kellett néznie.
Ki az ott, a fa tetején?!?
			Számát rejtette, ki hogy tudta.
Voltak, akik nem vállalták a harcot.
			Elkövetkezett az ebéd.
Csoportkép turistaházzal.
A csoportkép után ti új lendülettel folytatátok a tanulást, én pedig belekapaszkodtam a hátizsákomba, és elindultam hazafelé. Bár nem jöttetek velem, de ez a hazaút is annyira hozzátartozott az együtt töltött időhöz, hogy néhány képpel beszámolnék arról, hogy mi mindent láttam.
Az erdő szélén virágzó fa várt,
egy másiktól tanácsot kértem, hogy merre tovább.
Utamat keresztezte a Sátán kutyája,
majd vas-útra szálltam: nem győztem kerülgetni a fákat.
Bár újabb eső fenyegetett,
boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Itt a vége, fuss el véle! Azaz hogy, mégsem. Majdnem összejött egy tabló a jelenlévőkkel. (Ezeket képeket csak kicsiben mutatom meg -- azért tabló -- a Dischka Győző utca két oldalán húzódó plakátsort majd megbeszéljük.)

Máté	Dalma	Viki	Viktor

Petra	Réka	Mini	Zsófi

Dani	Ádám	Erik	(hogyishívják?)

Utolsó módosítás: 2008. április 26.