Gyermekdélután

November 24-én délután került sor arra a rendezvényre, amellyel elsősorban a gyermekeket céloztuk meg. A szervező gárda egyrészt a nyári gyerektáborosokat várta, de heteken keresztül zajlott a hívogatás. Igy mondhatjuk, megtelt a kápolna. Sokan voltunk? Vagy kevesen? A történtek után tulajdonképpen mindegy a számosság: akik ott voltak, tanusíthatják: tartalmas délután volt. Számukra ezek a képek visszaidézik a délután hangulatát, akik pedig nem voltak ott, tudomást szerezhetnek arról, hogyan is zajlik egy ilyen összejövetel, amikor találkozunk a gyülekezet (a saját) gyermekeivel.

A délután témája a "Kezek" voltak. Zoltán ebben a témakörben rendelt "oltárkép(ek)et", és így született meg egy prezentáció, amelyet a délután folyamán többször levetítettünk.

(A prezentáció letölthető innen.)

A délután énektanulással kezdődött.
A "mutogatós" énekeket csak kellő beleéléssel lehetett előadni.
Komoly gárda alakult ki az énekszövegek felmutatására.

Zoltán vezényletével a gyerekek eljátszották egy nap történéseit.

(Éppen ébredünk.)

Majd következett a "Jézus megáldja a gyermekeket" történet előadása, eljátszása.
Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 
Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa."
"Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." Ekkor átölelte
és kezét rájuk téve megáldotta őket. 
Újabb ének következett.
Egy tündér.

Láss a kezeddel!

(Tapogatva kellett felismerni tárgyakat.)

Sorbanállás a "falfestés" előtt.
Kezek a falon.
Ehhez a művelethez elkelt a segítség.
Újabb kezek.

Még több kéz.

(Ma már a kezek a plafonig érnek, mert ezt a játékot nem lehetett abbahagyni azon a délutánon.)

Itt jártam.
Bizony, ehhez még az idősebbek is kedvet kaptak.

Vakrajz.

(Rajzolás bekötött szemmel.)

Elkezdődött Zoli bácsi játszóháza.  
A játék öröme és izgalma.
Vagy inkább gondot jelentő feladat?

Kulcsátadás.

(A kulcsnak nem volt szabad megzörrennie.)

Még egy tündér.
... és az Úr lehajolt hozzánk ...
Tumultuózus jelenetek is kialakultak.
Végre elérkezett a szünet a "Terülj asztalkám"-mal.
Tündér 3.
Felkészülés a bábelőadásra és részletek az előadásból.
Vége, vége, vége ...
 
Utolsó módosítás: 2007.december 24.