Valódi, téli, farsangi, óriási gyerekdélután

Én csak azt mondhatom, hogy hihetetlen lelkesedéssel álltunk neki a sorrendben immár hatodik (ki hiszi ezt el?!?) gyerekdélután szervezésének. Burjánzottak az ötletek, és Andi háromoldalas táblázatban foglalta össze a 13 játékötletet, személyesen Góliátot hívtuk meg, és a filiszteusokkal vívott háborút kívántuk megjeleníteni.
Az eredmény?
A tervezett játékokból ötöt tudtunk lejátszani.
Góliát szinte elveszett a tömegben, parittyával senki sem találta el, ma is boldogan él ...
Tessék mondani, ez most kudarc?
A változatosság kedvéért, most Karesz fakadt dalra.
Lassan telepedtek le, kik hallgatták,
de hamarosan
szép kis társaság gyűlt össze.
Egy "mutogatós" ének is elkezdődött.
Végül kitört a tánc.
A tánc után a jelmezek bemutatója következett. Én már nem jegyeztem meg: tessék kitalálni, hogy ki kicsoda!
Megkezdődtek a játékok.

Az első a lufi-bombázás volt.

Feladat:
adott idő alatt ki tud több lufit átdobálni az ellenfél táborába.

(A játékok leírása Andi
híres-nevezetes táblázatából valók.
)
   
Toronyépítés.

Feladat:
2 perc alatt minél magasabb tornyot építeni.
Mocsárjárás.

Feladat:
Cipős dobozokon kell átlépkedni a mocsáron, de csak 2 doboz van (maga elé kell tenni a hátsót).
Melyik csapat jut át gyorsabban?
Táviratozás.
(Én csak üvöltözésnek neveztem.)

Feladat:
A csapatokat elfelezzük és a tér négy sarkába állnak (átlósan a saját csapattársak).
Egy üzenetet kell átkiabálni a csapattársaiknak (amit megsúgunk az egyik csapatfélnek), közben az ellenfél csapatai „zavarnak” kiabálással...
Győztes, aki rövidebb idő alatt érteti meg magát.
   
Párkereső.

Feladat:
Gyerekek hátára tett (nyakba akasztva) memóriakártyák. Egyszerre indulnak, hogy mindenki megtalálja a párját.

Rá kell jönniük maguktól, hogy csak egymást segítve lehet megoldani.

Ez tök jó. :-)
(Andi megjegyzése ...)

A farsangi délutánnak
különböző óriás vendégei is voltak.
Mint tavaly farsangkor, most is Figura Ede előadása következett. Mivel a fotózásra koncentráltam, a megjelenített történet kommentálására képes nem vagyok: találjátok ki!

(Vagy aki tud, emlékezzen ...)
Mesehallgatók.
Zárókép.

Zoltán úgy gondolta, hogy a program végén meg kell látogatnunk a játszótéren született hóembert.

A látogatás alkalmat adott egy kis hógolyózásra is.

Kedves Látogatóim!

Szubjektív kiegészítés következik, hogy én mit láttam ebből a farsangi délutánból. A fotós egyrészt dokumentál, másrészt olyan részleteket talál, amelyeket már nem csak emlékezetébe, gépébe is elraktározhat. Ezek a részletek meglehetősen veszélyes jószágok, mert hajlamosak önálló életre kelni, de összeállhatnak egy külön gondolatmenetté, amely a történtek egy másik dimenzióját mutathatják meg.

Most ezek a részletek következnek, úgyhogy így olvassanak/nézzenek tovább. Összeállításomnak ezt a címet adtam:

A farsang díszei
 
... mondjuk, egy hóember,
többszörös sorminta,
vagy levegőben lógó
díszek sorozata.
Lehet lepke, vagy valami más,
hogy ne tudd, ki vagyok
a kalap alatt.
Vagy egy tincsbe illesztve,
gitár húrjába kapaszkodva
jelzem, hogy itt vagyok.
Én is itt vagyok. Ebben a közösségben.
 
Utolsó módosítás: 2010. február 14.