És elkövetkezett.
Mármint a második gyülekezeti kirándulás. A tavaly őszi, az időjárással dacoló kemény mag nagyszabású terv megvalósításába fogott: ha már kirándulás, akkor legyen külföld, a szomszéd, szétszakított országunk egy csonka darabja.
A Drávaszög.
Én (is) most tanultam újra ezt a kedves szót, mer' eddig csak a személytelen és politikai indíttatású Baranya-háromszög elnevezést ismertem. Nem bocsátkoznék részletes ismertetésbe: aki esetleg elfeledte volna útikalauzunk, Feri bácsi személyes indíttatású szavait, innen (vagy innen) pontosabb információkat szerezhet.
Az indulás nem volt izgalmaktól mentes.
Először is: késett a busz. Hogy teljen az idő, Zoltánunk útlevél-ellenőrzésbe fogott, és ekkor derült ki számomra, hogy a régi típusú személyi igazolványom ("kis SZIG-em", Bródy János) nem elegendő a határátkeléshez. Gyors döntés: keresztlányomat leszállító unokatestvérem autóba vágta magát, és már száguldottunk is a valódi útlevélért. (Visszatérve velünk utazó lányom büszkén muttatta, hogy neki már nem ilyen elavult, kék útlevele van, hanem EU-konform bordó. Én mindenestre eldöntöttem, ha az útlevelemtől nem is, de őskövületnek számító, lassan már olvashatatlan személyi igazolványomtól szabadulni szeretnék.)
"Mit szaporítsam a szót" (Hofi Géza, legalábbis számomra), elindultunk. Volt egy kis drukk, hogy időben odaérünk-e, de minden símán zajlott. A Nap hétágra sütött, és a bizakodó lelkek már érezni kezdték, hogy ez a nap valami rendkívülit tartogat számunkra.

Buszról szállva ...

... belül pedig fecske(fészek) várt bennünket.

Elindultunk a kikötő felé,

Hajóra várva már feltárult előttünk ez a varázslatos táj, amely a Duna magas vízállásának köszönhetően sokkal több vizet mutatott, mint "normál" állapotában.

A hajókirándulás után csapatunk megérkezik Sándor király és Tito tökösi vadászkastélyához,

Idegenvezetőnk itt éppen gondolkodóba esik.

(Azt már nem tudom visszaidézni, hogy éppen a magyar nyelv megfelelő kifejezésén gondolkodik-e, vagy valaki súlyos keresztkérdést tett fel neki. Élettörténetét nem vagyok hivatott ezen a helyen feltárni, de akik ott voltunk, volt min elgondolkodnunk -- és megszeretnünk kedves vezetőnket, aki alig néhány órát töltött velünk.)

A kápolnabelső

Egy Természet alkotta szobor.

amit körbeállással teszteltünk.

(Az algoritmus:
ahány felnőtt ember tudja körbefogni a fát, annyiszáz éves. Esetünkben a fa 400 évesnek bizonyult.)

a vadászkastélyhoz,

Szépen felsorakozva hallgattuk Renátát,

Ballagunk vissza a buszhoz.

A vadászkastély és park meglátogatása után Eszékre indultunk, azonban igyekezetünk váratlan akadályba botlott. A gát melletti szűk úton egy szembejövő buszt próbált kikerülni egy utasokat szállító lovaskocsi, ahol a baloldali kanca mellé a csikaja is be volt fogva -- a csikó nevét is tudjuk: Áron. A kikerülés során a kocsis hirtelen felhajtott a gátra, aminek következtében az egyik utasa az úttestre esett. Eszméletét vesztette, és elég súlyos állapotba került, amint ezt felügyelőnk is megállapította. A mentő meglehetősen későn ért ki Eszékről, és mi addig a helyszínt elhagyni nem tudtuk. Utánna is csak több, mint egy kilométeres tolatással, kerülővel és késéssel érhettünk Eszékre. Az imádságunkba foglalt, szerencsétlenül járt utas sorsáról nincs tudomásunk.

ahol a templomban várt bennünket a helyi lelkész,
Branko Beriæ, akit mostanában neveztek ki a hányatott sorsú Horvátországi Evangélikus Egyház püspökének.

Néhány kép a templomból.
Senki ne lepődjék meg a diadalíven olvasható feliraton:
ezt a gyülekezetet (is) német telepesek alapították.

Számomra ekkor következett kirándulásunk legkritikusabb része. Idegenvezetőnk, Feri bácsi ugyanis kissé szűkre tervezte egy-egy helyszín meglátogatásának idejét, márpedig engem első helyen az eszéki vár érdekelt. (Története például itt megismerhető.) Nem engedett el, végül nehezen megbocsátható módon faképnél kellett hagynom. Köszönöm azoknak a segítségét, akik igyekeztek korlátot szabni elcsatangolásomnak, és megkövetek mindenkit, aki részese volt az ezt követő szemrehányásnak. Fiam a csapattal maradt, így azért hozzájárulásával néhány képet a Szent Péter és Pál templomról is be tudok mutatni innen.

Majd egy órát fotóztam keresztül-kasul az Óvároson,
mire csapatunk megérkezett.

Egy ajándékkép a három Gráciáról (tól).

Eszéket elhagyva Lasó felé fordultunk, Sztárai Mihály első működési területe felé. Itt most nem kívánom részletezni első reformátorunk lelket és szívet hevítő tevékenységét, csak idézem Keveházi László könyvét: "ébredés támadt". (A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhető.)

de ezzel mások is erőteljesen próbálkoztak.

én felfedeztem, hogy a karzatra hordták fel
a szomszédos tájház kincseit.

Utunk utolsó állomása Kiskőszeg volt,
ahol lehetett

csoport-képet készíteni,

A múlt árnyait felidézve nem menekülhettem attól a gondolattól, hogy nagybátyám ezen a helyen esett szovjet fogságba, ahonnan csak majd' négy év múlva szabadulhatott. Édesapám -- az ostromgyűrű bezárta előtt -- még felkereshette egyszer, hozva egy kis hazait.
Nagybátyámnak sokáig én voltam a gyereke: gyakran kért "kölcsön" szüleimtől, és mentünk rokonlátogatásra, busójárásra, meg ami adódott. Szeretettel és tisztelettel emlékeztem Rá ezen a helyen is -- mint mindig.

és a busz körül gyülekezvén, Nóra felfedezett

miközben észak felé tekintve már feltűnt a
haza
(Haza?)
fele
vezető út.