Újra Terecsenyben

A záróbuli a Bárka-táborok régi hagyománya, visszatérő műsorszámokkal, amit a résztvevők adnak elő. Aztán tánc hajnalig. Idén még egy rendkívüli eseményre is sor került: tessék csak türelmesen végignézni az itt sorra következő képeket.
A közönségről készített csoportképek külön oldalon, itt megtekinthetők.
Gyülekezés az esti fényben (sötétben).
A műsor- (és tábor-) vezetők.
Első szám: Niki és Krisztián duettje.
Flóra táncol.
Feri fantasztikus rap-bemutatója következett.
Nem akármilyen duett:
Amit Krisztián énekelt, azt Pisti eljátszotta.
Pisti és Titi kettőse a harcoló kiskacsákról (ha jól értettem meg a szám lényegét).
A fiúk rap-elnek.
Tündi Romhányi József: A teve fohásza című versét adja elő.

Kifogástalanul.

Nem értettem, minek az a papír a kezében. Nem volt már olyan meleg, hogy legyeznie kellett volna magát.
Niki drámai beleéléssel előadott éneke az est egyik csúcspontja volt.
Fanni mint az este másik nagy táncosa.
Niki és Krisztián újabb kettőse.
A műsor utolsó számaként felsorakozik a segítők csapata, és sor kerül a táborvezetők ünneplésére is.
Kitört a tánc a résztvevők széleskörű bevonásával.
A táncot megszakította, az örömöt fokozta Fanni éjfélkor beköszöntő születésnapja.
Egy beszámoló záróképe mi lehet más, mint a csoportkép? Sajnos, a sötétben nem vettük észre,
hogy Zsanett lemaradt róla: de más képekről felfedezhető, hogy ő is ott volt.

Velünk.

Együtt.
 
Utolsó módosítás: 2009. augusztus 17.