A Gospel látogatása Déván
2010. június 26-28.
Számomra csak most kezdődik az út.
A begyűjtött nektárból máris készül a bódító méz,
és a lélek-lakokat egymáshoz tapasztó viasz.
Az indulást nem rögzítettem.

Utunk Arad mellet nem várt intermezzoval szakadt meg: keresztbe állt kamion, félig a szántóföldön, a kikerülőnek tervezett manőver közben buszunk kuplungja is elszállt.
A kényszerpihenő kíváló alkalmat teremtett portrésorozatom megkezdéséhez.

Kéretik megengedni, hogy itt csak egyet -- igazán csak egyet -- hadd tegyek közzé.

(Ha van közöttetek olyan, aki úgy érzi, hogy célkeresztbe került: írjon, és küldöm. A kompromittálókat is.)
De egyszer csak megérkeztünk.

Már ekkor felbukkantak a gyerekek.
Esős pillantás a (hajdanvolt) ferences kolostor épületére.
Próbáltam összehozni a templomtornyot és a kiszálló csapatot -- itt még nem sikerült.

Alant a vacsora képei, Enikő köszöntőjével.
Az ebédlő, sok -- ebben a két napban is -- fontos esemény színhelye.
Az ebédlő felirata: kicsomagolása erősen ajánlott.

(A kereszt-ikonhoz viszont ide kívánkozik a kultúrtörténeti magyarázat: ez a San Damianó-i feszület másolata, amelyen keresztül Szent Ferenc megszólítást kapott Krisztus templomának -- egyházának -- helyreállítására.)
A vasárnap reggel rögtön ünnepléssel kezdődött: a kórus nem kis jelentőséggel bíró tagja gondos tervezéssel erre az alkalomra ütemezte születésnapját.
Volt, aki részt vegyen ezen az ünnepen.
Köszöntő hangzott ...
... és a csók sem maradhatott el.
Sőt! Torta is akadt!
Az idő erősen borúsnak mutatkozott --
de a templomtornyot már megtaláltam.
A kolostorudvart vettük birtokba,
ahol Enikő történetükről, életükről, egyszóval: magukról tárt fel sokak számára elfelejtett igazságokat.
Beszámolója csoportképpel zárult.
Látogatás egy (több) osztályteremben.
Ez sokunkból előhozta az iskolást.
Tanárbácsi leültette a gyerekeket.
"Tessék rendesen ülni!"
Ezután egy mutogatós vers,
majd Enikő megáldása következett.
Egy tócsa erősen megakasztotta a szomszéd épület elé vonulásunkat.
Az egyik ház, ahol a családok
(nevelő, segítők és 8-10 gyerek) élnek.
Déván lehetetlen elkerülni az ismerkedést.
   
Résztvettünk a délelőtti misén.
Számomra ez a kép Déva jelképévé vált.
Folytatódik az ismerkedés.
Következett az adományok átadása.
Ebéd után magos Déva várát készültünk bevenni.

Délelőtt még ilyen komoran nézett ki.
Gyülekezünk az ebédlő előtt.

Az előtérben sétáló kislánnyal később komoly csatám volt.
Az ismerősök egymásra találnak.
És elindultunk.

(Csapat, gyerekek, templomtorony -- minden megvan.)
De tényleg!
Az est sztárjai?
Ki tudta ezt még ekkor?

(Felhívnám a figyelmet a háttérként szolgáló vezetékek gondos elrendezésére, melyek dinamikus lendületet adnak a képnek, jelképezve a fiatalokból kiáramló energikus vitalitást és elszántságot.)
A betűk szerelmese.
Elleptük az utcát.
Szeretjük, ha fotóznak bennünket.
Szétszakadt a mezőny.

(Sajnos, nemcsak a mezőny. Sándor ínszakadást szenvedett a gyerekekkel kosarazva.
Hazaérve műtét várta, és lassú gyógyulásra számíthat.
E képpel is kívánok neki jobbulást.)
Átkelés a szikla alatt.
Visszatekintés a kolostorra és a Maros völgyére.
Csak kapaszkodunk felfelé.
Feltűnik a vár első kapuja.
Jön a csapat!
A fotózásban kissé lemaradtam, ami azzal a hátránnyal járt, hogy a csapatot csak hátulról (hátsójáról) tudtam fotózni. Ennek is megvan a maga szépsége, de mégis csak szemből az igazi.

Vad előzésbe kezdtem a szűk ösvényen, és a képek bizonyítják, hogy volt némi sikerem.

Ezzel a kislánnyal viszont hatalmas csatát vívtam. Utolérni még csak utolértem, de megelőzni sokáig nem tudtam. Nem engedte. Ott loholtam a nyomában, már a fülemen keresztül is vettem volna levegőt, ő pedig könnyedén csacsogva cikázott előttem. Amikor ráunva lihegésemre, komolyabb társaságra vágyva bevárta a többieket, akkor tudtam felkészülni erre a fotóra.

(Rossz nyelvek szerint ez a korosztály Duracellel megy...)
Újabb kapu előtt.
És felértünk!

Lelkes mutogatás a "honnan jöttünk" forrásaira a "hová érkeztünk" magasságából.

Mindennapjainkból hiányzó kérdés. Vajon tudjuk-e?

Feltenni a kérdést, és válaszolni rá?
Alattunk a város.

Nagyon nem készültem belőle.

Tulajdonképpen ez a felkapaszkodás tárta fel számomra addig rejtett szerkezetét, melyet utána kiválasztottaknak megmutatni is tudtam.
A régi városrész, az ősi Déva.

Amikor már nem a harc,
a betolakodóktól való védelem,
hanem a gyarapodás volt a cél.
De térjünk vissza a várfoglalókhoz:
voltak, akik futva,

míg mások kényelmesen baktatva foglalták el a
ki-,
be-
és rátekintést nyújtó teraszt.
Bámészkodók.
Mikor jönnek már Kelemenék a következő kősorral?

(Ha esetleg valakinek más jut eszébe e képről:
lelke rajta.
Én mindenesetre ragaszkodom a történeti hűséghez.)
Szűkebb különítményünk áthágva a tiltott terület határait magasabbra merészkedett.

A látvány onnant.

(A várban készült képekből külön összeállítás érhető el az oldal aljáról.)
A magasból kapott tér-kép alapján más úton jöttem le a várból, és ekkor tudtam először felderíteni az óvárost.
Hogy mit találtam ott, arról egy kis galéria érhető el az oldal aljáról.
Az izgatott közönség várja az esti Gospel koncert kezdetét.
A szokásos imakörben most Gábor is helyet kapott.
És jönnek!

(A koncerten készült képekből külön összeállítás érhető el az oldal aljáról.)
A koncertet -- a szokásos módon -- több apró esemény szakította meg.

Ez a megszakítás viszont nem volt szokásos: egy huszonötéves házassági évforduló ünneplésébe fogtunk.
Ezt a képet nehéz elfelejteni.

Most már nem is lehet, mert idetettem.

Amikor a dévai gyerekek megáldanak valakit.

(Karesz! Nagyon hiányoztál!!!)
Torta is lett.
Én szeretem a tortát!
Mi is!
Fergeteges buli kezdődött.

(Erről is készítettem egy kis képgyűjteményt.)
Másnap hajnalra a vár sejtelmes ködbe burkolódzott.
Ez nem zavarta Zoli bácsit és a többieket, hogy egy játékos délelőttre gyűljenek össze.

Ezen nem vettem részt, mert újabb érdeklődő akadt az óváros megtekintésére.
Ezt látva a Nap is kisütött, így tudok derűsebb képet is mutatni a várról.
Elérkeztek a búcsú pillanatai:
a szakácsnéniknek éneklünk.
Elindultunk a busz felé.
Hazafelé még megálltunk ennél a templomocskánál.

A képen nem látszik: ez a megállás számomra kissé kalandosra sikeredett. Már a busszal közeledve megterveztem, hogy ezt a templomot honnan kell fényképezni. Így nem a temető kapuján mentem be, hanem kerülve egy nagyot, derékig érő fűbe-gazban közeledtem a szakadozott kerítés felé. Egyszer csak az egyik szandálom gúnyos szörcsögéssel merült el a fű alatt lapuló vízben. Kinéztem egy zsombékot a következő lépéshez, de az alatt is víz volt. Egy sír márványlapjára menekültem, hogy megszabaduljak vizes szandálomtól és elázott zoknimtól. Ezután már nem zavart a víz.

A fotó azért jó, nem?
Ez a kép mindig kibontható.
Messze vezetve szemed
oda- és visszatalálsz.
Vénádba lassan csepegtetve
oldódik az áldott vágyakozás.
A város.
A vár.
A koncert.
A buli.
Így fotózunk mi.
Részletek.
Gyerekek készítették.
Üzenetek.

Erős lelkűek könnyen léphetnek be e szentélybe,
szemük előtt tisztán tárulnak fel a találkozás igéi.
Ki tanácstalannak tartja magát:
keressen kapaszkodókat,
hogy együtt mehessünk tovább.
   
Utolsó módosítás: 2010. július 11.