Kirándulás a Káli-medencébe
Sorakoznak a sorszámok: már harmadik beszámolómat kezdem gyülekezeti kirándulásról, miközben az ötödik gyerekdélutánra készülünk, bár játszóteret még csak egyet avattunk. Hova vezet ez? A fiatalok a Harry Potter hetedik kötetéig látnak, de vannak a gyülekezetnek krétás hajú tagjai, akik emlékezhetnek a legendás Szabó családra, a rádiós sorozat 1959-es indulására. Lehet, hogy a 48 éven zajló sorozat mind a 2500 adását nehéz lenne felidézni, de most nem is ez a feladat.
Három héttel ezelőtt történt. A busz pontosan érkezett, idegenvezetőnk is, és kivételesen útlevele is nála volt, nem kellett miatta -- azaz hogy nem miatta kellett -- késlekedni az indulással, mert egy gyülekezeti tagunknak nem sikerült odatalálnia hozzánk. Tettük tűvé érte az étert, eredménytelenül, így imádságos szívvel indulatba jöttünk.
Bővülő létszám, nagyobb busz és nótás kedv: ez volt az úticsomagunkban, miközben idegenvezetőnk hangulatos internet-felvételekkel próbálta demonstrálni, mennyire szakad az eső úticélunk körül. De nem jutottunk az elázásig, csak a felhők széléig, mert egy jótékony kéz a párapaplanokat mindig odébb tolta.
Azért sikerült bakit elkövetnem.
Lehet, hogy első ránézésre nem mindenki fedezi fel a hibát, de mivel volt szakértő is velünk (lásd alant) így nem röstellek vallomást tenni, bár lehet, hogy a képet többen így is tetszetősnek találják.
Gépemet elfelejtettem ellenőrizni a bekapcsoláskor, és a fehéregyensúly villanyvilágításon maradt, amit a Nap nem volt hajlandó tudomásul venni. Ez a szép kék lett az eredmény.
A képen különben a révfülöpi evangélikus templom látható, háttérben az oktatási központtal.
A konferenciaterem még üresen,
majd megtöltve gyülekezetünk tagjaival, ahol Zoltánunk tartott promóciós előadást arról, hogy ez mennyire jó hely.
Szétszéledve, láttuk. Bár az ég kékebb is lehetne, de itt már az eredetihez közelibb színekben bukkan fel a templom és a hangulatos rózsalugas.
A magasból kilátó kukucsgál a rózsák közé.

(A Fülöp-hegyi Milleniumi kilátó -- ide nem mentünk fel.)
Az udvar.
Vegyespáros akcióban.
Bendegúz a homokozót
és Andit választotta.
Társaságunk legfiatalabb tagjai, amint ennek a kék (eredetiszínösszetétel) szónyegnek és egymásnak örülnek.
A központ bejárata.
A templom közelebbről,
és belülről.
Szakavatott felvezetéssel: dallunk.
Nem kifogástalan kép, de valahogy ide kívánkozik.
(Miért is?)
Majdnem megtöltöttük a templomot.
A templomból kilépve ez a csoportkép fogadott.
Lopott részletek Révfülöpről.
Ez pedig itt már a kővágóőrsi evangélikus templom.
Utunk során nem nagyon volt alkalmam magát a Káli-medencét fotózni -- szinte ez az egyetlen kép, amikor a medence érzékelhető.

(A nyáron nem így volt. Akkor felkapaszkodtam a fa mögötti Fekete-hegyre, és az Eötvös-kilátóból készítettem egy 26 fotóból álló panoráma képet. A kép több mint egy gigabájt, itt sajnos nem tudom bemutatni.)

A háttérben Köveskál, az előtérben Blanka és Marcsi.
A lelkészlak. Kővágóőrsön valamikor evangélikus gimnázium is működött.
A templomban.
Egy ráadás-kompozíció Blankára, Marcsira, és egy ablakra.

Jó egy ilyen ablakon kinézni: én messzire látok.
A falut -- sajnos -- nem nagyon tudtuk megnézni.
Én futottam egy kört, és akkor kaptam lencsevégre ezt a kukucsgáló templomtornyot.
Kékkút.

Nem tudom, ki mindenkiben tudatosult, hogy a kékkúti ásványvíz is a Káli-medencében bukkan a felszínre. A hagyomány szerint Theodóra bizánci császárnő kedves itala volt, így a forrást (és a kicsi zöld palackot a kék címkével) róla nevezték el.

Megálltunk egy kóstolóra.
Szentbékkállára érve kiderült, a buszokat igyekeznek távoltartani a község határában található nevezetességtől, a kőtengertől. Így gyalog indultunk útnak, hogy valódi kirándulásban legyen részünk.
Bár ezen a képen a facsoport látványa tűnik hangsúlyosnak, a háttérben feltűnik az első kőcsoport.

Itt csapatunk teljesen szétesett, mert a kínálkozó látványosságokat nem lehetett mindenki számára egyértelműen sorba rendezni.
Bandukolósan, vándorbotba kapaszkodva, de böcsülettel végigjárva a sziklaösvényt.
Sziklafoglalás.
Itt sikerült lencsevégre kapnom a kollegát, akinek képei megtekinthetők itten.

Nem zavartuk egymást, és nem is nagyon egyeztettünk, hogy hogyan fogjuk zárótűz alá a gyülekezet kirándulóit, de ha az összeállításokat összehasonlítjuk, nem hiszem, hogy valaki kimaradt volna.

Még én sem. Azt a marcona tengerészgyalogosra (Bruce Willis?) emlékeztető fotót külön köszönöm.
Egy ismerős páros.
Ennek a képnek több címet is lehetne adni.

Először arra gondoltam, hogy Bálintot a méretarányok szemléltetésére használom, de a kép igazi szenzációja a felül, középen látható szikla: az ingókő.

Ezt többen kipróbáltuk, de ez fotón nehezen megmutatható.
Cím nélkül.
A közönség.
Ezek nem mi vagyunk.

Öröm.

Láttam, és picit, töredékesen pattintottam belőle.

Mint a felkínált mogyorós csokoládéból.
Miközben én az ingókő kínálta látványosságokkal voltam elfoglalva, Zoltánunk térdig koptatta lábát a sziklákon szökellve.
Mérnőkünk sejtelmesen sötét kérdést elemez: vajon statikailag megbízható-e a sziklákon ugrándozás?
Társaságunkat szerencsére ezen kérdések nem aggasztják.
Madáritató, a sziklába vájva.

Helyiektől hallottam, hogy ezen kis medencékben tavasszal sok kisbéka található.

Helyiektől ... de miért is kell ide feljönni, kinek háza mögött e látványosság található?

Tavasszal, a békákhoz ...

Lehet, hogy itt kezdődik az otthon?
Jövünk.
Beszámolómnak a "Kukucsgálós" címet is adhattam volna: itt egy másik templomtorony nyújtozkodik látásunkra, a szentbékkállai.
-- Hercegnő, ezzel a karral törtem át magam a sűrű erdőn, ezzel a karral faragtam csónakot, hogy átkeljek a vad folyón, ezzel a karral vágtam le a sárkány három fejét, ez a kar segített, hogy sziklaváradba felkapaszkodjam, és ezt a kart kínálom neked, hogy téged szolgáljon!

-- De hiszen ez a bal kezed!

-- Mit számít az! Van az én bal kezem olyan, mint másnak a jobb!
Csoportkép sziklákkal.
Jövünk lefelé, és bizony, néha elkélt a segítség.
A forma.

Tervező: a természet.

Kivitelező: tenger, homok, némi hévíz, szél, eső ...

Szóval, csapatjáték.

Hol kezdődik (és hol ér véget) a teremtés?
A faluba visszaérve egy férfi tűnt fel, aki a kerítés tetején szőlőt szedett. Keze tele lévén, tanácstalaunl állt meg, hogy most ki a francnak adja a megszedett szőlőt?
Szerencsére feltűnt Franciska, és így a kérdés azonnal megoldódott.

(Ő pedig volt olyan kedves, hogy a szőlővel engem is megkínált.)
Érkezünk vissza a faluba.
Az előző kép jobboldali háza egy kicsit jobban megmutatva.
Buszra szállva erősen igyekeztünk a Hegyes-tű felé, hogy a geológiai bemutatóhelynek legalább a közelébe kerüljünk, de ez nem sikerült, mert utunkat Köveskálon lovasok zárták el. Szerencsére vérdíjat nem követeltek, csak közölték, hogy szüreti felvonulás miatt az út zárva van.
Az élelmesebbek belekapaszkodtak a felkínált látványosságba, így láthatták az óvodások műsorát,
valamint népviseletbe öltözött lányokat.


(A képet ajánlom A-nak, B-nek, C(s)-nek, D-nek, ... Z-nek, és természetesen Z-nek.)
A szüreti felvonulás elengedhetettlen kellékei a kocsik
és a betyárok.

(Jó, tudom, hogy az öltözet a csikósokat illeti, de magyar kultúrkörünkben mégis a másik elnevezésre asszociálunk. Vajon miért?)
Ismét néhány részlet.
A felvonulás.
Az akadály(?) elhárultával kapkodhattuk kerekeinket a tihanyi komp felé.
Hamarosan el is értük a Balatont, ezt az alig néhány tízezer éves emléket, hogy megszokott kellékeiben gyönyörködhessünk.

Viharjelző horgászok.
A komp.
A Nap.

Titkos üzenetet írva a gyengén fodrozódó vízre: értitek-e?
Megérkezés Balatonszárszóra, egyházunk másik üdülő-konferencia egységébe.
A Balaton-part megszokott esti hangulatát nyújtotta.
Türelmes várakozás, míg anya a vacsorát hűti.
Nemcsak az aprók kaptak.

Mi is.

A nap vége felé közeledve így is átfogalmazható a kérdés: mit is? mennyit is?
A sziget.
Távolbanyúló, lehet, hogy fél
a párába bújó alkonyatban
nyújtózkodik a másik part felé.
Talán egyszer eléri,
és száraz lábbal kínálhatunk
barátságot egymásnak.
A sötétedő estében már érkezett néhány esőcsepp,
így buszra szálltunk, és hazaindultunk.
Pécsre érve már átmentünk néhány komoly esőzónán. Vasárnap, a párkányt verő eső hangjait hallgatva választ kaphattunk a vacsora közben megfogalmazódó kérdésre: nemcsak a találkozás örömét, az élményben gazdagodás lehetőségét, hanem áldást is kaptunk.

Legközelebb?
 
Utolsó módosítás: 2009. november 1.