Kerékpáros tábor Terecsenyben
Érdekes ismétlésre adott lehetőséget az idei év. Voltam kétszer Terecsenyben, és voltam kétszer kerékpáros táborban. Most úgy sikerült újráznom, hogy ismételtem mindkettőt: az ide kerékpáros tábor (ismét) Terecsenyben volt. Az év (eddigi) legmelegebb napjait kaptuk ajándékként, ezért gyakran kerestük az árnyékot, beszámolóm hátterének ezért választottam ezt a sötét lombot. Hangulatunkra sem a napfény, sem a sűrű (olykor bozótos, ingoványos) erdő nem vethetett árnyat, bár néha úgy éreztük, nehéz a feladat. De megoldottuk, a helytállásért minden résztvevőt dicséret illet. Legalább lesz mit mesélni hosszú téli estéken arról, hogy milyen érzés volt, amikor belepte cipőnket és biciglinket a forró por, és elfogyott a vizünk, és nem találtuk az utat, és ... és ... és ...
Ezt a képet választottam az idei tábor jelképeként: egy kiszáradt, kidőlt fa egy magányos kerékpárral.

Megérkezés, pihenő, kikapcsolódás.

Egy kiszáradt, élettelen fa adja ehhez a kelléket: hol támasztékként, mászókaként, vagy éppen a Mölkky-bajnokság (lásd később) bírói székeként.

(Nem is tudtam minden funkcióját rögzíteni.)
Sakkjátékkal, beszélgetéssel várjuk az ebédet,
az almafák alatt, melyek állandó menedéket adtak a tűző nap elől.
Már ebédelünk is.
Az ebéd után egy pihenő következett, majd készülődtünk az első rövid túrára.
Ezt a tényt Zoltán is rögzítette.

(Az alapos fényképezésnek az volt az indoka, hogy majd a túra végén is készítünk egy fotót, és a kettőt összehasonlítva kideríthető, hogy ki veszett el az úton.)
Van aki elszántan,
van aki csodálkozva készült az első útra.
   
Íme, a délutáni túra útvonala.

Úgy, ahogy megvalósult.

Legalábbis, amerre én jártam. De szerintem a többiek is, mert a régi rend szerint én mentem legelől, és a többiek valahogy mindig utolértek.
Első pihenő, szigorúan az árnyékban.
Sasrétre érkeztünk, az igen exkluzív kinézetű vadászházhoz.
Jönnek a többiek is.
Egy magányos vándor.
Tábornok úr is érkezik.

Ahogy az én feladatom volt az elöljáróság és az útkeresés, ő utóvéd-harcokat hajtott végre -- "Szedd már össze magad, ne maradj le!" -- és gyűjtötte össze az elhullottakat.

Neki köszönhető, hogy összehasonlító fényképekre nem volt szükség.
Immár együtt -- a csapat, a vadászház -- bizonyítva, hogy tényleg ott voltunk
Este a pizza-vacsoránál.

Közben volt még egy mocsaras völgy, amit a helybéliek Pálinkás-gödörnek neveztek el. Rá nem jöttünk, hogy miért.

Bőszénfán volt egy kis fagylaltozás, utána pedig óriási vita, hogy hogyan lehetett volna a fagylaltos hölgyet rávenni egy kis fotózásra.
A fatörzs Zsoltival és macskával.
Lehet, hogy a meleg hatására, de Bálint (és Benedek) a téli szánkózás emlékeit idézték fel.

Ha hideg nem is lett, a lecsúszás sikerült valamilyen lemezdarabbal.
Természetesen nem maradhatott ki az esti foci sem.
Csapatunk erőssége lendületben.
Foci közben előfordul, hogy az ember(lány) lábai összegabalyodnak. Ilyenkor elkél egy kis segítség.
Lőn este, és lőn reggel.

Újabb útra készülünk.
   
Ez lett belőle.

Nem mindenki számára, mert a ránktörő hőség és fáradtság csapatunkat megosztotta, és Cserénfáról visszaindulva többen nem vállalták az újabb hegyátkelést, és a gyönyörűséges Surján-völgy nyújtotta látnivalókkal kárpótolták magukat.

A visszavezető út engem is megviselt, mert a nem országúti gumim valósággal beleragadt az aszfaltba.

Nézzük a részleteket!
Ehhez a látványhoz és fotóhoz meg kellett állni.
Befutók Gálosfa előtt.

(Szeretném felhívni a figyelmet a kép gondos elrendezésére: csapattársaink mellett a félig kiszáradt fűzfa óriásként oltalmazó út fölé hajlására, melybe még egy gólyafészek is belefért, miközben igyekeztem a belógó villanyvezetékek képből kirekesztésére is.)
A gálosfai templom.
Pihenő Gálosfa közepén.

(A kedves látogatónak beszámolóm olvasása közben lehet olyan érzése, hogy mi csak pihentünk, pihengettünk. A baj az, hogy kerékpározás közben -- főleg, ha egy erdei úton gyötörjük drótszamarainkat -- nehéz fotózni. Ezek a képek azt próbálják bizonyítani, hogy hová jutottunk el. Együtt.)
Egy fölöttébb bonyolult útelágazásban tanakodunk, hogy merre tovább, miközben telefonon jelzés érkezett, hogy csapatunk esetleg kiegészül.
Pihenő Kaposgyarmaton.
A gyönyörűen elrendezett faluközpont kínálta a lehetőséget az újabb csoportképhez.
Érkezés Cserénfára előlről ...
... és hátulról.
Ilyen kellemes helyen pihentünk Cserénfán -- és beszéltük meg a nagy osztódást.
Közben befutottak az újabb versenyzők, Csaba és Matyi személyében.
Nagy szakadék van az előző és az itteni kép között. Benne van az én aszfaltba ragadásom, az örömteli találkozás Bőszénfán, az ebéd, melynek után úgy döntöttünk, hogy strandolni megyünk. Keresztül a Zselicen, a Bárdudvarnok részét képező kaposszentbenedeki tóhoz.

A víz egy kicsit meleg volt, de jót játszottunk.
Vénusz a kagylóval.
Harc a labdáért.
A tó, ahogy nem láttátok.
Esténként kiültünk a kocsma elé, megbeszélve a nap történéseit.

Érdekes, hogy Terecsenyben minden "Aligvár". A szállást adó kulcsosház, a forrás, és még az italbolt is.

(A sörösüvegeket ügyesen retusáltam a képről.)
Ezen estén volt alkalma bemutatni Zoltánnak az általa hozott játékot, a Mölkky-t. Nem bonyolódnék bele a játék szabályainak leírásába, akit érdekel, itt elolvashatja. Nézzük inkább a játékosokat!
   
A bábuk, amire lődöztek.
Lőn este, lőn reggel: harmadik nap.

Ezúttal gyalogosan indultunk útnak.
A terv nem volt kevés: A Csepegő kőt, illetve a Cepegőkutat akartuk megtalálni.

A térkép az odavezető utat mutatja.
Az első kapaszkodó után.

Amit tulajdonképpen nem is követett más, mert egy ún. gerincúton hullámoztunk a kitűzött cél felé.
Már a cél előtt.

Elég keserves volt, mert egyrészt a Nap lődözött bennünket nyilaíval, másrészt kerestük a csodához vezető utat, hogy hol kell belebújni az erdőszéli bozótba.
Végül is, megtaláltuk. Sajnos, nem mindenki, mert volt, aki feladta. Többen a víz reményében jöttek el idáig, de Bálint tisztogatásnak szánt akciójával úgy felkavarta a forrás vizét, hogy többen nem mertek inni belőle. Én ittam, nem keveset, és most, hogy három nap múltán írom ezt a beszámolót, kijelenthetem, hogy nem veszélyes.

Számomra külön élmény volt, hogy megtaláltam a gímpáfrány harmadik élőhelyét, amit a Mecsek-Zselicben ismerek.
Íme, a csoda.

A Csepegő kő.

Egy vízszintes szikla hasadék, amelybe csepeg a víz, cseppkőszerű képződményeket és egymásba hatoló vízfodrokat létrehozva.
A visszavezető úttól többen megijedtek. Egy kis erősítés a talált ringlófáról.
Íme kis csapatom, amely elszántan élre törve, pihenő és (majdnem) víz nélkül tette meg a visszavezető utat.
Ez az ebéd kissé későre sikeredett -- három óra utánra -- de nagyon megérdemeltük.
Újabb és totális Mölkky-bajnokság következett.
Az alábbiakban lánya és apja látható.
Az utolsó estén nem maradhatott ki a tábortűz, a kenyér- és szalonnasütés sem.
Majd Balázs édesapja, Péter csillagászati bemutatója következett. Itt éppen a távcső működését magyarázza.
Öröm a messzire látás!
Ez a zárókép.

A kerékpárokat Ottó volt szíves kiszállítani Terecsenybe -- köszönet érte -- de mivel Terecsenybe került a kisbusz, és eggyel kevesebb kerékpárunk lett, megpróbáltuk a lehetetlent: tíz kerékpárt zippelni úgy, hogy a kisbuszba beférjen, hogy még embernek is maradjon hely.

Megoldottuk. Most azt hiszem, minden résztvevő az élmények elraktározásával foglalkozik. Kósza gondolatainkban talán csírázik a kíváncsiság: és jövőre?
   
Utolsó módosítás: 2011.július 16.