Az Ében Fafúvós Együttes koncertje

Egy hangverseny képei. Ezek a képek nem szépek -- legalább is, ami a hátterüket illeti. A pécsi evangélikus templom a hangverseny idején egy felújítás "köztes" állapotában volt: befejeződtek a szigetelési munkálatok, a külső vakolás még tartott, és nem kezdődött el a templom belső kifestése. Hogy miért ezt a helyszínt választotta az együttes? Mert ez a koncert a templomról szólt, a templomért szólt.
A Luther Rózsa Alapítvány felkérésére és szervezésében az Ében Fafúvós Együttes 2008. november 9-én este hat órakor jótékonysági hangversenyt tartott a pécsi evangélikus templomban.
Mosonyi Éva az alapítvány nevében köszönti a megjelenteket.
A koncert fúvósnégyessel kezdődött,
majd megszólalt az egész zenekar is.
May Viktória zenekarvezető felkonferálásai alapján tudásunkat is gyarapíthattuk.
Nem csak vezényelt, fújt is.
A hangverseny egy részlete letölthető innen. (Johann Pachelbel: D-dúr kánon)
Varsányi Ferenc lelkész felolvasta Pál apostol szeretethimnuszát.
Zenekar a magasból.
Virágjutalom
és ünneplés a koncert végén.
Akik eljöttek, egy hangulatos örömhangversenyt kaphattak ajándékba. Az öröm és a boldogság nemcsak a hallgatóknak, hanem a zenélőknek is kijutott. Talán felfedezhető az alábbi képeken, amelyeken ellesett arcok, részletek láthatók a zenekarból.
 
Utolsó módosítás: 2008. november 23.
Copyright survivorbit.hu, 2008. Minden jog fenntartva.
Levél a tulajdonosnak