Gospel koncert - a templom-felújítás javára
Már harmadik napja foglalkozom a Gospel vasárnapi koncertjén készült képekkel, és nehezen áll össze beszámolóvá. Pedig úgy terveztem, hogy a koncert után frissen neki állva, hétfő reggelre, a megszokott formában felkerül az internetre az anyag. Nos, ez nem történt meg, tegnap este már érkezett is érdeklődő telefon, hogy akkor most mi van (és mi várható).
Kiderült, hogy érintettségem okán ezt most nem tudom megtenni, mivel hogy a koncert az én fotóimmal lett meghirdetve, így nem tudom magam függetleníteni a koncertre készülés során megtett úttól, a képválogatással járó élményektől és izgalmaktól. Nekem ez a koncert más volt, és szabad-e ezekkel a tapasztalatokkal befolyásolni a koncertlátogatók nyilvánvalóan más élményét? Szabad-e magyarázkodnom?
Az is gondot jelent a számomra, hogy ezt a koncertet nem tudtam a szokásos módon rögzíteni, ugyanis a mohácsi busójárásban sikerült elhagynom a diktafonomat. Egyrészt a hangversenyen történtekről is nehéz beszámolnom, mert fotóztam, a képek kivetítését irányítottam, és jegyzetelni már nem tudtam, hogy milyen nóták hangzottak el, másrészt hangrészletet sem tudok közzé tenni.
Végül is a következő megoldást találtam ki: három részre bontottam a beszámolómat. Az első részben a kórusról készített képekből mutatok néhányat, a másodikban a közönségről láthatók fotók, a harmadikban pedig -- mivel erre vonatkozóan is kaptam kérést -- felsorakoztatom a kivetített képeket is. Lesz egy kis ráadás is, fogadjátok szeretettel.
Ez a koncert -- mint már annyiszor -- bevonulással kezdődött.
Kiderült, hogy érintettségem okán ezt most nem tudom megtenni, mivel hogy a koncert az én fotóimmal lett meghirdetve, így nem tudom magam függetleníteni a koncertre készülés során megtett úttól, a képválogatással járó élményektől és izgalmaktól. Nekem ez a koncert más volt, és szabad-e ezekkel a tapasztalatokkal befolyásolni a koncertlátogatók nyilvánvalóan más élményét? Szabad-e magyarázkodnom?
Az is gondot jelent a számomra, hogy ezt a koncertet nem tudtam a szokásos módon rögzíteni, ugyanis a mohácsi busójárásban sikerült elhagynom a diktafonomat. Egyrészt a hangversenyen történtekről is nehéz beszámolnom, mert fotóztam, a képek kivetítését irányítottam, és jegyzetelni már nem tudtam, hogy milyen nóták hangzottak el, másrészt hangrészletet sem tudok közzé tenni.
Végül is a következő megoldást találtam ki: három részre bontottam a beszámolómat. Az első részben a kórusról készített képekből mutatok néhányat, a másodikban a közönségről láthatók fotók, a harmadikban pedig -- mivel erre vonatkozóan is kaptam kérést -- felsorakoztatom a kivetített képeket is. Lesz egy kis ráadás is, fogadjátok szeretettel.
Ez a koncert -- mint már annyiszor -- bevonulással kezdődött.
Egy kép a magasból ... majd zenekari részletek következnek.
Fényképezőgépemmel ott ólálkodva különböző hangmintákat fedeztem el: ez például egy hangsor ...
de találtam hanglejtőt is.
Egy kép, amely a kórus magasszintű technikai tudását próbálja bizonyítani, hogy így is lehet
(jól!) énekelni ...
(jól!) énekelni ...
Maga az előadás az ujjongó örömzenét hozta, talán ez a fotókon is látszik. Ismerős dalok hangzottak el, egy újat véltem felfedezni a repertoárban.
Nekem ezen az estén a közönség is élmény volt. Igyekeztem rájuk is figyelni, és ez néhány fotó is bizonyítja. Örvendetesen sok volt a fiatal, sőt az egészen fiatal. Jó volt velük találkozni.
Nekem ezen az estén a közönség is élmény volt. Igyekeztem rájuk is figyelni, és ez néhány fotó is bizonyítja. Örvendetesen sok volt a fiatal, sőt az egészen fiatal. Jó volt velük találkozni.
A templomajtóban egy külön ritmusszekció alakult ki, akik együtt táncoltak a kórussal.
Kommentár nélkül.
Taps a végén.
A koncert témája, címe a Bevonulás volt. Így kaptam meg a felkérést, hogy nézzek körül a gyűjteményemben, hogy mit tudok hozzá társítani. Három napos munkával átnéztem a 75 ezres gyűjteményemet, és kiválasztottam 75 képet. Tanakodtunk azon, hogy milyen legyen a kivetítés jellege: szórjuk meg a közönséget több képpel, vagy néhány képre koncentráljunk. Az utóbbit választottuk, és Zoltán a következő fotók mellett döntött. Hogy miért, az tőle kérdezzétek, én inkább a képek keletkezéséről szólnék.
Egy tavaly októberi kirándulásom záróképe ez. Magyarhertelend volt a kitűzött cél: ehhez képest itt a magyarszéki völgy látható, ugyanis ide érkeztem meg. Utat tévesztettem, de megtaláltam a Koponya kutat, és mellette egy növényritkaság, a gímpáfrány mecseki második lelőhelyét.
Nem mindig magunk választjuk meg utunk célját.
Nem mindig magunk választjuk meg utunk célját.
A szereplők a császár látogatását játszották el.
(Mellesleg, ekkor döntöttem el, hogy saját és komolyabb gépem lesz, mert sok látványról lemaradtam a gép lassúsága miatt.)
Ezzel a lánnyal a Király utcában találkoztam és váltottam vele néhány szót, majd később a Sétatéren előttem ment hazafelé. Mivel a Király utcában kérésemre megengedte, hogy fotózzam, úgy gondoltam, az engedély itt is érvényes. De valahogy nem tudtam eldönteni, hogy álló vagy fekvő képállásban készítsem a képet.
A gép forgatása közben kipróbáltam egy köztes állást.
A gép forgatása közben kipróbáltam egy köztes állást.
Nem akárhogyan sikerült összehozni ezt a képet. A helyszínre érve derült ki, hogy nem szabad nagyméretű fényképezőgépet bevinni a színpad elé. Szerencsére Bálint Pesten volt, és rátelefonáltam, hogy ügessen a Hősök terére. Én addig szédszedtem a gépet, és "eldugtam magamon": zsebbe, nadrágszárba. A megérkező Bálintnak odaadtam az üres fotóstáskát, én pedig "üres" kézzel beballagtam a biztonsági őrök sorfala között. Amikor bent voltam, Bálint behozta a táskát. Természetesen tűvé tették, hogy hol a gép, de nem találhatták meg.
Részlet a mecseknádasdi Kálváriáról.
Ófalura igyekeztem egy nemzetiségi fotópályázat kapcsán, és Mecseknádasdon volt egy órányi átszállási időm, amit célszerű volt fotózással kitölteni. Már a buszból kinéztem magamnak a Kálváriát, de kiderült, hogy nem olyan egyszerű megközelíteni. Végül megkérdeztem, és egy udvaron és egy konyhakerten keresztül eljutottam a domb tövébe.
A Nap még ködgomolyagok között bújkált, a fenyőfákon enyhe dér.
Alaposan feltérképeztem ezt az alkotást.
Ófalura igyekeztem egy nemzetiségi fotópályázat kapcsán, és Mecseknádasdon volt egy órányi átszállási időm, amit célszerű volt fotózással kitölteni. Már a buszból kinéztem magamnak a Kálváriát, de kiderült, hogy nem olyan egyszerű megközelíteni. Végül megkérdeztem, és egy udvaron és egy konyhakerten keresztül eljutottam a domb tövébe.
A Nap még ködgomolyagok között bújkált, a fenyőfákon enyhe dér.
Alaposan feltérképeztem ezt az alkotást.
Láttam. Ezen a napon volt a rendőrtiszti főiskolások avatása az Oroszlános udvarban. Előtte felvonulás a Mátyás templomtól: fúvószenekarral, huszárokkal, 48-as zászlókkal, úgy ahogyan azt köll.
Szitává lőttem őket, és olyan élethűen adtam elő a fotóst, hogy egy csinos rendőrlány külön felkísért a sajtópáholyba.
Talán többen vissza tudják idézni azt a különleges időjárási helyzetet, amely az év fordulóján uralkodott Pécs környékén és a Mecsekben. Nem nagyon kedvelik, veszélyes is lehet: úgy hívják, hogy zúzmarás köd. Naponta, volt hogy óránként változott a vastagsága és elhelyezkedése: 200-300 méternél nem volt vastagabb, és csak egyszer húzódott le az Aradi Vértanúk útja - Kálvária út magasságáig.
Többször vetettem bele magam ebbe a ködbe, mert fotótémának ezernyi lehetősége adódik ilyenkor.
Ezzel a lánnyal a Flóra pihenő előtt találkoztam. Furcsán viselkedett, volt benne valami bizonytalanság, tanácstalanság. Mintha várt volna valakit, és én is tanakodtam, hogy megszólítsam-e. Végül is elkerültük egymást.
Ezzel a lánnyal a Flóra pihenő előtt találkoztam. Furcsán viselkedett, volt benne valami bizonytalanság, tanácstalanság. Mintha várt volna valakit, és én is tanakodtam, hogy megszólítsam-e. Végül is elkerültük egymást.
