Felszínek
I. évfolyam
II. évfolyam
III. évfolyam
Vissza a címoldalra

Az a bizonyos első.

Fekete fenyő kérge.

A fatörzs fotózásában az is izgalmas, hogy szinte mindig megtalálható rajta az a bizonyos súroló fény, amely kiemeli és elvarázsolja a formákat.

Most éppen a Pinigra bolygó felett repülünk. Alattunk egy kráter, és a krátertől balra egy hatalmas szakadék húzódik dél felé.
Leszállóhelyet keresünk.

 

Még egy fakéreg a Pintér-kertből.

A folyamatosan vetkőző platántörzs már önmagában is változatos formákat hoz létre, amit most ez a régi forradás még izgalmasabbá tesz.

Mintha egy őslény maradványait tárná fel a fatörzs.

 

Másik izgalmas felszín-kategória a kövek, sziklák felülete.

Ez a kép a Jakabhegyen készült.
Tulajdonképpen tankönyv-ábra is lehetne, ugyanis szépen mutatja a hegy kőanyagának szerkezetét: homokkőbe ágyazott kavics-konglomerátum.

 
Visszatérve a fákhoz:
lehet, hogy a farakás oldala nem is tekinthető felszínnek, de a róla készített kép felületként viselkedik.
 

Ezen a képen tulajdonképpen két felszín van.

Patakmeder Jósvafőn.

 
Zsindelytető a krasznahorkai várból.
 
Korpa az orfűi Malom-múzeumból.
 
Fonott szék.
 

Lószőr.

Természetesen a lovon.

Izgalmasan szép volt ez a fotózás, ugyanis bementem a lovak közé, és majd' az oldalukba nyomtam a fényképezőgépet.
Békésen tűrték, nem zavarta őket a tükörfelcsapás oly sokszor iszonyú zaja. Sőt, kifejezetten érdeklődőek voltak. Volt, amikor három "fotóalany" vett körül, figyelve ténykedésemet. Majd mindenáron a fényképezőgépet akarták megszagolni.
No, ekkor másztam ki a karámból.

 
Variáció az előbbi témára.
 
Homok a Balaton partjáról.
 

Ezzel a képpel egy biológus ismerősömre emlékezem, akivel vagy tizenéve nem találkoztam.

Ő mondta egyszer -- talán egy kilátóból néztük az erdőt -- hogy szeretné megcirógatni az erdő üstökét.

Nos, ehhez a felszínhez nem tudtam kellően közel menni, a felszínszerűséghez szükség volt a teleobjektívre. Így viszont belekerült a képbe a völgyben megülő pára.

Felszínek
I. évfolyam
II. évfolyam
III. évfolyam
Vissza a címoldalra

Ehhez a felülethez viszont nem volt nehéz közel kerülni. Azt hiszem, magyaráznom sem kell.

(Vállalkozó kedvűek esetleg nekiállhatnak a leveleket szétválogatni.)

 
Utolsó módosítás: 2009. július 4. Levél a honlap tulajdonosának
Levél a honlap szerkesztőjének