Felszínek
I. évfolyam
II. évfolyam
III. évfolyam
Vissza a címoldalra
Egy nagyon egészséges vályogfal.
 

Ez is lehetne egy rejtvény.

A megoldás alapján akár kifogásolni is lehetne a kép besorolását, mert nem egy homogén felszínről van szó, és ami a képen látszik, az a fénynek a játéka, ahogy a felület réseit kitölti.

Reluxa-függöny erős napfényben.

 
Új cserépborítás egy templomon.
 

Vegyes technikájú várfal a Budai Várból.

(Vagy csak a dekoráció kedvéért készítették így?)

 

Ha már vár, akkor szerepeljen itt egy másik, erősen omladozó várfal-részlet, Szigetvárról.

(Nagy megütközést váltott ki az a hír, mely szerint a törökök megvennék a várat, és ők újítanák fel.)

 
Föveny a Sugovica partjáról (szürke-)varjú lábnyomokkal díszítve.
 
Egy régi, bomlásnak indult ház úgynevezett "vegyes" kőfala.

(Ez azt jelenti, hogy építéséhez felhasználtak mindent, ami a közelben található volt -- korábbi házat, omladékot. Magam is tanúja voltam egyszer, amikor a levert vakolat mögül gótikus gyámív-darabokat találtunk, nem funkcionálisan beépítve.)
 
Az evangélikus templom padlója Bátaapátiban.
 
Duna-parti homok a lábnyomommal.
Felszínek
I. évfolyam
II. évfolyam
III. évfolyam
Vissza a címoldalra
Ez is avar, de itt nem kérdéses, hogy milyen: bükkerdőben fotóztam.
 
Utolsó módosítás: 2009. július 6. Levél a honlap tulajdonosának
Levél a honlap szerkesztőjének