Magyarázkodás
Másfél év telt el honlapom indítása óta, és most érkezett el az idő, hogy komolyabb módosításokba fogjak. Nem újrakezdésről van szó, mivel nem kaptam olyan visszajelzést, hogy amit itt elkövettem, az rossz lenne. Egy dolgot tettek szóvá többen: ha már fotós honlapról van szó -- kevés a kép!
Itt kezdődik az újramagyarázkodás. Bizony, vannak mulasztásaim. A megindított tematikus oldalakhoz csak hébe-hóba bigyesztettem újabb képeket, komolyabb bővülést az újabb fejezetek jelentettek. Már napok óta gondolkoztam azon, hogyan valósítsam meg az átalakítást. Több szempontot próbáltam figyelembe venni, első helyen a nézhetőséget (ne keletkezzenek robosztus, nagy oldalak), a karbantarthatóságot (jobban modularizálni a képanyagot), ugyanakkor követhető legyen -- nézőim, olvasóim könnyen el tudják dönteni: ezt már láttam, ezt még nem.
A következő megoldást találtam ki. Azoknál a fejezeteknél, ahol várhatóan nagy a képek száma -- Hátterek, Virágoskert -- bevezetem az évfolyamokat, amelyek külön oldalakon jelennek meg. A kisebb képszámú fejezetek -- Történetek, Hírek -- (egyenlőre) változatlanul maradnak.
A most kezdődött átalakítás eddigi képeim felülvizsgálatát is jelenti, tehát érdemes lesz a "régebbi" évfolyamokat is átnézni. Kellemes böngészést!
 
Újra  
A fotózás alapszabálya  
Felszínek  
Hátterek  
Találkozások  
Események  
Történetek  
Mesterségem címere  
Virágoskert  
Töredékek  
Hírek  
Taizé  
Együtt  
Csavargó  
Ima  
Üzenet  
Panoráma  
 
Utolsó módosítás: 2009. június 30. Levél a honlap tulajdonosának
Levél a honlap szerkesztőjének