Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért három évvel honlapom elindítása után nyitom meg ezt az oldalt. Hiszen nem most kezdtem a csavargást. Igaz régebben még nem ennek neveztem, hanem kirándulásnak, túrázásnak. Családom és ismerőseim számára ez elfogadhatóbb volt.

Egy kirándulásnak, egy túrának mindig célja van. Eljutni valahová, végigmenni egy útvonalon, megnézni valamit. Élményeket szerezni, amiről be lehet számolni, hogy ide és ide jutottam el.

A csavargó nem tervez. Illetve, lehet, hogy tervez, de őt az elindulás kényszere hajtja, hogy menni kell. Navigare necesse est. Még az otthon sem tartja vissza, amivel esetleg nem is rendelkezik.

Ha van is terv, ezt a tervet kész bármikor feladni. Mert nem a megérkezés, a hazatalálás szüksége tereli. Bárhol képes megállni. Tökéletes szabadságban teszi egyik lábát a másik után, és közben figyel, hogy mit hoz eléje az út.

Elsősorban képeket. Nagyon sok utamról raktározott el fantasztikus látványokat az agyam felidézhető módon, amellyel újraélhetem megtett utaimat. De az odaérés kényszere nélküli csavargás váratlan találkozásokat, megállókat hozhat. Egy földjén dolgozó paraszttal, állatait legeltető pásztorral, a kocsmában beszélgetőkkel, vagy egy másik csavargóval. Ilyen találkozásokból kerekednek ki azok a sztorik, amelyekről a Történetek vagy Hírek oldalaimon beszámoltam.

Más a helyzet, ha véletlenül egy fényképezőgép, fotózásra alkalmas mobiltelefon is kíséri útján. (Volt olyan is, amikor rajzolni kezdtem, pedig nem tudok.) Ekkor képekből rakódik össze az út, és tükrözik azt a sokszínű kincstárat, amit a csavargó összegyűjt.

Kérdés az, hogy kinek. Lehet beülni egy társaságba anekdotázni, de én most azt a lehetőséget próbálom megragadni, hogy a szokásos módon, némi szöveggel kiegészítve mutatom meg, hogy mit hoztak elém csavargó útjaim. Friss, tegnapi élmény hozta az új oldal megnyitásának ötletét, de képeimben őrzött régi utak közzététele is gondolataimban motoszkál. Lássuk, mi lesz belőle.